csütörtök, január 24, 2008

a három fekete vagy barna - kávé, fernet, kofola









Szóval ma bejártam a várost, mert már régtől készülődtem egy pár kép el készítésére, hogy mennyire, miként és hogy is változott meg, mert bizony rá is fért egy kis át pofozás a külsejére.
Kedvenc törzs helyemen megint új pincér csaj volt, itt úgy cserélgetik egymást, mint más a zokniját. Ki kértem a szokásos három feketémet, bele lapoztam a mai friss pletyka terjesztő akármibe, na ezt sem veszek legalább megint fél évig, meg különben is, az ott ülő ismerősi körrel
azonnal meg állapítottuk, hogy minden, ma meg jelenő napi lap az egy kapta fára működik, mert ugye újság írót az utcán nem igen látni, legalább is erre felé, mert hát egyszerűbb be ülni a számító gép elé és már lehet is írogatni, mert van miből válogatni.
A nagy traccs parti közben elsurrant az étterem felé mellettünk egy híresség is, ja hát élni kell valamiből, mert bizony Prágában drága az élet, /jött egy kis zsebpénz keresni/, a tevében nagyobbnak látszik, pedig csak olyan mély növésű, olyan valami - állj fel, ha velem beszélsz -, igaz én sem vagyok egy Hobó magasság növésben, de hát le sem sajnálta őt senki sem a pincér csajon meg a barát nőjén kívül, hát igen a lóvé beszél, mert az, meg egy másik dolog körül forog a világ.

Nincsenek megjegyzések: